J.B. Seppel Crow: A Szent Lucas Szanatórium Titkai

A családom még egyben van. És ha nem másért, miattuk rá kell jönnöm, mi zajlik itt. Néha megfordul a fejemben, hogy januártól ki kellene vennem pár hetet. Varsóban vannak magánklinikák. Vizsgálatok. Amikor erre gondolok, furcsa, szorító érzés fut végig a gyomromon – mintha a testem hamarabb tiltakozna, mint az elmém. Itt bent azt mondanám, a nagyszülőkhöz utazunk. Otthon pedig azt, hogy továbbképzésre megyek. Valaminek változnia kell. Ez így nem mehet tovább. Most már csak két lehetőség lebeg előttem. Az egyik: valóban megőrültem, és nekem is a betegek között a helyem. A másik: van itt egy nálam is nagyobb elme, és játszik velem. Valamit nem veszek észre. Vagy a valóság omlik össze körülöttem. Újra és újra végigveszem a történteket – a múltat, a jelent –, és mégis úgy érzem, egy körpályán futok. Ugyanoda térek vissza. Ilyenkor szédülés fog el, mintha a gondolataim megelőznék a testemet. Már nem az a legfontosabb, amiért szeptemberben idejöttem. Nem ezeknek a lelkeknek a megmentése. Hanem a sajátomé. Mert ha ez így megy tovább, nem tudom, meddig bírom még ébren, tiszta fejjel. De a holnap már részben a családé. Elmegyünk a porcelánért. Ez a fontos. Ettől lesz szép a karácsonyunk.